2014. május 10., szombat

Ebay + 93 cm

Végre megérkeztek az ebay-ről rendelt hajtűim! Annyira örültem nekik, és nem kellett csalódom. Nagyon szépek és szerencsére teljesen jó állapotban vannak. Egy hónapot vártam rájuk, de megérte, mert így nem volt szállítási költség.
Aukción vettem őket, a pávás 400 forint körül volt, a másik pedig valamivel 200 fölött. Szerencsém volt. *___* Amint lesz időm, valamilyen szép kontyba betűzöm és lefényképezem őket.



A másik pedig, lemértem a hajamat, most 93 centi körül van. Igaz, hogy nem nőtt most csak 1 centit, de legalább egészséges. A cayenne olajat nagyon megszerettem. Ez az eddigi legjobb olaj, amit használtam. Ugyan nem nőtt eddig még gyorsabban a hajam tőle, de hihetetlen puhává teszi. Lehet, azért mert, nem csináltam túl erősre. De nem is baj, mert nekem így is tökéletesen megfelel. Már egy újabb adagot is bekevertem..
Fújta a hajamat a szél, így nem látszik rendesen. Viszont a vége egyáltalán nincs elvékonyodva, csak nem fésültem ki, mert már hiányoztak a hullámok - na meg szanaszét fújta a szél. ^^





2014. április 21., hétfő

Virágtündérek

Még március végén láttam a Praktikában egy nagyon aranyos ötletet, el is határoztam rögtön, hogy valamilyen formában megcsinálom az egyik kis unokahúgomnak az 5. szülinapjára. Mivel nem tudtam eldönteni, melyik selyemvirág legyen, ezért három virágtündért is kapott. Rózsa, krizantém és szegfű. Nagyon örült neki, és az anyukája is szerencsére. Név nélkül se maradtak sokáig: Flóra, Fiona és Fauna.
Ami még jobban meglepett, az egész család belebolondult, többen megjegyezték a felnőttek közül, hogy ők is elfogadnának egyet. :DD
Így mivel most volt a keresztanyukám névnapja, neki is készítettem egy vörös rózsából virágtündért. ^^ Persze valamivel "felnőttesebb verzióban. Örült neki nagyon, (sunyin) mondta is, hogy nem hiába mondogatta nekem, hogy mennyire tetszik neki. xD

Nem egy nagy munka, de azért elpepecseltem velük legalább másfél órát. Mikor keresztnek csináltam, azt hittem, jóval rövidebb idő alatt is kész leszek, de arra is ráment majdnem annyi. o_O Amikor a hármat készítettem, akkor fázisonként haladtam a tündérekkel, nem egyszerre csak eggyel. Gondolom, ha egyenként fogtam volna nekik, akkor jóval több idő alatt végzek velük.
A fejecskéjüket sötétben világító festékkel kentem be. A hajukhoz pedig többszínű fonalat használtam, hogy minél élethűbbek legyenek. A rózsaszín-fehér rózsa tündérhez kétféle rózsaszínt, a szegfűhöz mentát és ekrüt, a krizantém és vörös rózsa tündérkéhez pedig kétféle bézst és ekrüt - csak a képeken annyira nem látszik. Mindnek befontam hátul egy-egy nagyobb tincset. Viszont a nagy sietségben - mert persze az utolsó pillanatban készültem el - nem tudtam rendesen lefényképezni őket.
A rózsaszín rózsatündér kapott egy kis megkötős pártát is, élőben ez is sokkal szebben mutat természetesen. S eredetileg a vörösnek is terveztem, csak neki levéből, de meggondoltam magam.






2014. április 13., vasárnap

Mustárpakolás

Már vagy másfél hónapja kezdtem el használni a mustáros pakolást a hajamra. Na nem tubusos mustárt nyomok a fejemre, nem. Porított mustár, fahéj, cukor, tojássárgája és olaj, meleg víz keveréke. Elég sok oldalon láttam, hogy ajánlják, ezért is kezdtem bele. Persze nem vártam, hogy egy hónap alatt látványosan 10 centit nőne a hajam, de azért mégis egy kicsit csalódott vagyok. Lehet, nem hagytam fenn elég ideig. Tudom, a hosszú lassabban nő, egy vállig érő haj akár tényleg nőhet egy hónap alatt 10 cm-t. Eddig hatszor használtam, ebből három fail volt.

Az Auchanban vettem a kimérős részen mustármagot, pontosabban mustárteához való mustárt, ez sárga mustár, boltban a mustárpor pedig általában fehér szokott lenni. Nem tudom, hogy van-e vagy milyen különbség van hatóanyag szempontjából.
Első alkalommal mozsárban törtem meg, na ez igazán felejtős. Nem lehet rendesen porítani, még másnap is szedtem a hajamból. Következőleg már kávédarálóval, sokkal jobb lett az állaga, finom poros, de még így is találok a hajamban héj darabokat. Lehet, hogy át kellene szitálnom. ^^ Viszont így sokkal olcsóbb, mert a bolti kis adag kb két alkalomra elég.

A következő két alkalomnál a problémám a cukorral volt. Koronás kristálycukor, igen, mégis olyan fura volt már kibontáskor, valami fehér finom por vonta be a szemeket és szállt ki a zacskóból, furcsálltam is. Amikor összekevertem a tojássárgájával, kicsapta az egészet! Süti sütéskor is, nálam leírta magát a Koronás kristálycukor, pedig eddig jó volt.
Na ezután a cukrot is porítottam és feloldottam meleg vízben. Negyedik próbálkozásra sikerült elérnem a megfelelő állagot - pedig nem vagyok kezdő sem főzésben, sem sütésben vagy kence készítésben >_>

Ezeket a hibákat felírom a sikertelenség számlájára. De most akkor is szünetet tartok vele. Egy hónap alatt olyan 1,5 cm-t nőtt a hajam. (most 91,5-92 cm).
Viszont arra jöttem rá, ha előre vagy hátra hajtom a fejem, sokkal durvábban hat. Tényleg, egészen fájdalmas, pedig alapból szinte semmit se éreztem. Az egész lényege ennek a pakolásnak abban áll, hogy a mustár és a fahéj keveréke izgatja a fejbőrt, ezért vérbőség keletkezik és a hajhagymák könnyebben felveszik az olajból, tojássárgájából és a cukorból a tápanyagot. Emiatt nő(ne) gyorsabban a haj.
Pihenő után újrakezdem, mert elég sokat daráltam a mustárból. xD Ha nem is ered meg a loboncom, de mindenesetre a tojást nagyon szereti. Ezekre a hibákra most már figyelni fogok.

Elkészítés:
- 3 tk mustárpor
- 1 tk fahéj (túlérzékenység esetén elhagyható)
- 2 tk kristálycukor (feloldva vagy porítva jobb)
- 2 tk bármilyen olaj (olíva, ricinus, kókusz, stb)
- 2-3 tk meleg, de nem forró víz
- 1 tojássárgája
A hozzávalókat összekeverve óvatosan felvinni a hajra, egyéni érzékenységtől függően 15-30 percet fennhagyni, majd bő vízzel lemosni. Azt mondják, minél több a cukor, annál hatékonyabb, mivel a cukor olyan mint egy katalizátor a mustár számára. Csak a hajtőre, fejbőrre kerüljön! 5-7 héten keresztül heti egyszer, aztán pár hét szünet! Érdemes előtte egy kis területen bőrpróbát végezni!
Látszik, hogy milyen darabos volt az első adag.

2014. március 26., szerda

Az olajozásról

Tudom, hogy sokan írtak már erről sokfélét, én mégse hagyom ki. Az olajozás sokkal egészségesebbé, erősebbé, fényesebbé és persze sűrűbbé teszi a hajat, serkenti a növekedést. De nem árt odafigyelni egy pár dologra. Egy kicsit hosszú lesz. ^^
Régen, mikor még nem olajoztam a hajam rendszeresen, heti két alkalommal kellett megmosnom a hajam - de nem szerettem. Mikor neki láttam, kókusz-ricinus-mandula keveréket csináltam, eleinte bezsírosította a hajam. Meg is ijedtem rendesen, hogy nem lesz ennek jó vége, ide vagy oda még hosszabb haj, én nem folytatom. De ez csak az első pár hétben volt. Már nem emlékszem, pontosan mennyi, de nagyon max. két hét. Meglepő módon beállt a hajam és már elég volt csak heti egyszer megmosnom!
Aztán abbahagytam, mert erőt vett rajtam a lustaság és mert forró volt a nyár. Csodák csodájára, miután leálltam vele, a hajam bezsírosodott, vagy két hét kellett neki mire normalizálódott. Néztem is rendesen.
Aztán jött az ősz és újra neki fogtam, már felkészülve, hogy megint moshatok egy darabig sűrűbben hajat - nem voltam boldog. ^^ Valahogy akkoriban olvastam a diólevél teáról. Ami szintén serkenti a hajnövekedést, megállítja a hajhullást, és jó korpásodásra. Megtetszett, hát vettem dióteát is. Egyszerre kezdtem el használni az olajozással és teljesen meglepett, hogy nem zsírosodott be a hajam, hanem elég volt szimplán heti egyszer megmosnom. Ráadásul a dió mintha szétválasztotta volna a hajam, valahogy más volt az állaga, könnyedebb lett. Nehéz elmagyarázni, de mások is mondták, hogy hasonlót tapasztaltak. Tetszett az eredmény.
Azt a tapasztalatot szűrtem le magamnak, hogy a dió normalizálja a fejbőrt, nem csak a korpát szünteti meg, hanem visszafogja a zsírosodást. Most már nem mindig öblítem a dióteával, de több mint egy éven keresztül folyamatosan, és csak jót tudok róla mondani.

Ami keveréket most használok, persze nem egyszerre vettem meg, folyamatos gyűjtögetéssel, az akciók figyelésével - jó sok oldalról rendeltem össze. Szóval kókusz-ricinus-mandula-shea-makadámia-szőlőmag. Jó sok. Lehet hogy felesleges ennyit összekeverni, de ha már vettem őket... Komolyra fordítva a szót, elég egy fajta olajat is használni, amit a leginkább ajánlanak az a ricinus, kókusz vagy az olíva. Hidegen sajtolt, vagy szűz a jobb és nem a finomított. Persze minden növényi olajnak megvan a saját hatóanyaga, az amitől más, vagy jobb, mint a többi, de abban mind megegyeznek, hogy táplálják a hajat valamilyen módon és erősítik. Nyilván a három legtöbbet ajánlgatott olaj azért az, mert ezek a hozzáférhetőség mellett több ilyen tulajdonsággal rendelkeznek.
Még szintén nagyon ajánlott például a szezám, avokádó, barackmag, búzacsíra - de ezek drágábbak és sokszor nem is olyan könnyű beszerezni. Én most nem térnék ki arra, melyik olaj miért jó, megtették ezt már helyettem mások. Inkább magáról az alkalmazásról írnék.

Lehet hidegen vagy melegen, emberfüggő, kinek mi a jó. De a mikróban melegítést tessék elfelejteni, nem jó. Gyors, de nem ajánlott. Inkább egy kis tálka, vagy egy bögre meleg vízbe kell beleállítani az olajos üveget egy pár percre. A forró úgy se jó.
Mivel én keveréket használok, egy kis méretű csavaros üvegbe öntöttem össze. A kókusz és a shea miatt bekeményedik,  viszont ha csak a hosszát kenem be, nem is melegítem fel. Könnyebb a keményebb állagúval dolgozni, mint a teljesen folyékonnyal.
1.
A hajtövek táplálása mellett nagyon fontos gondot fordítani a teljes hosszára, nem csak a végekre. Sokan nem szeretik, vagy nincs idejük minden héten a bő olajozásra, vagy ahogy az angolban mondják, az olajban áztatásra. Megértem. Viszont nem is feltétlenül szükséges. Sőt én ha felteszem, akkor se csorog belőle az olaj, mert felesleges és pazarlás. Túl sok soron kell kimosni, és a samponokat alkotó vegyszerek az összes olajat kiviszik a hajból. Arra az időre, amíg fent volt a hajtövek jól jártak, viszont a hossza száraz marad.
Itt is érvényes a kevesebb több! Én a farokcsontig érő hajamra, ami azért elég dús, max 1-2 evőkanálnyit teszek. Bőven elég, sőt. Nem kell hogy csöpögjön, éppen elég, ha fényes lesz tőle és nedves tapintású - már amennyire lehet érezni tiszta olajos kézzel. ^^
Nagyon fontos viszonylag szorosan befonni utána a hajat! Természetesen nem tudjuk az összes szálat bekenni, viszont ha egymáshoz vannak préselve, a szomszédoktól átveszik a nedvességet, a tápanyagot.
Ha kevesebbet használunk, érdemes részekre szétosztani a hajunkat. Én a fejbőrömmel kezdem, aztán két részre szedem, majd még kettőbe. A végét benedvesítem, majd a tincset a kezem közé veszem és fentről lefelé átsimítom. Addig ismétlem, amíg van olaj a két tenyeremen.
2.
Sokan naponta olajozzák a hajukat, nagyjából álltól lefelé. Igen, száraz hajat. Ennek a trükkje, hogy tényleg csak egy minimális olaj kell! De tényleg! Különben nem szívja be a haj másnap reggelre. Könnyű olaj kell, olyan, ami gyorsan felszívódik - ehhez pl a sheát nem ajánlanám. Mikor mivel csinálom: kókusz, mert szeretem az illatát. Ricinus, mert nem engedi szállni, makadámia vagy csipkebogyó. Persze sok másféle olaj tökéletes (olíva, mandula, barack, búzacsíra, szezám, argán, stb, stb)
Szóval a lényeg
- a kemény olajoknál, mint a kókusz, egy körömnyi mennyiséget szétkenünk a tenyerünkben és végig simogatjuk a haj hosszán - áll alatt! Ennél is érdemes a haj mennyiségétől, hosszától függően szétosztani 2-4 részre.
- folyékony állagnál néhány csepp is elég!
- még csak nedves érzetű se legyen tőle a haj! Csak fényesebb egy kicsit. Ezt a mennyiséget reggelre simán beszívja. Persze ezt azért ki kell tapasztalni.
- nem árt éjszakára befonni a hajat

Ha ez is sok valakinek, akkor ne az egészet és ne minden nap, hanem néhány naponta legalább a végét jó átsimogatni egy kis olajjal. Meghálálja a haj a törődést.
3.
Hajmosás után, törölköző száraz hajra is fel lehet vinni egy kis mennyiséget - álltól lefelé. De legalábbis a végekre. Szárítás közben az egészet fel fogja szívni. Fontos, hogy tényleg kevés legyen, kb annyi, mint a száraz hajnál. Felviszem az olajat, majd sprés balzsam és úgy szárítom meg. Ha egy kicsit sok lett az olaj, nem gond, másnapra beszívja.

Én mikor melyiket csinálom, mihez van kedvem. Hetente olajozom a hajam, 5-6 órát, de inkább egy éjszakát is fent hagyom, vagy akár egy teljes napot. Nedves hajamba is sokszor dörzsölök kókuszt, vagy újra a keverékemből. Szárazba is leginkább kókuszt, de ezt már írtam. ^^
Kevert típusú hajam van, vékony és közepes vastagságú szálakkal, erős, de nem annyira, hullámos és göndör. Így már el lehet képzelni, hogy törésre hajlamos. Viszont a rendszeres olajozással a lehető legminimálisabbra redukáltam a sérült hajszálaak számát. Persze havonta ellenőrzöm és éles ollóval le vágom, ha esetleg találnék - ami igen ritka.

2014. március 11., kedd

Koreai tv műsor Magyarországról

Egy koreai színésznő, Han SuJon egy világjáró sorozat keretén belül bemutatja Magyarországot a koreai nézőknek. A rendszerváltás után nálunk tanult, ezért jól beszéli a magyart. :D Bájos és kedves, de tényleg. Meg kell nézni, mert oké, hogy a koreai részt csak az érti, aki tanult, de legalább látjuk, hogy ők mit tartanak érdekesnek, érdemesnek bemutatni. A megkérdezettek pedig többnyire magyarul beszélnek és Han SuJon is magyarul beszélget velük.

1. rész

A második rész már egy kicsit érdekesre sikeredett. ^^ Amivel nem is lenne baj, de igazán, csak remélem, nem gondolják, hogy ez mindenütt így van. Félre értés ne essék, tényleg szimpatikus és vendégszerető a pár!
Konkrétan nem is a videóval van a gond, hanem azzal, hogy az emberek abból általánosítanak, amit látnak. És ezt annak okán mondom, hogy nem régen leadtak Japánban egy itt élő japán nővel készített kisfilmet. Nem az országgyalázás lett volna a lényege, hanem maga a nő. Az életéről kérdezték és ő elkezdett panaszkodni, hogy a magyar férje milyen egészségtelenül eszik, hogy reggel, este töpörtyűzik/tepertőzik, és hogy a gyerekei is mennyire szeretik. Ez aztán a borzalom... Aztán elmentek a Vásárcsarnokba, mutatták, hogy mennyi egészségtelen zsíros kosztot eszünk is mi. Hogy készül a töpörtyű és fintorogva kóstolgatták. Na meg ehhez hasonló szépségek. Nem értem, mire volt ez jó.
Ehhez képest a koreai film nagyon barátságos és kedves embereket mutatnak be. Bár nem értem a narrátort, de nem hiszem, hogy bármi oltást mondana... vagy legalábbis remélem. ^^

2. rész

Egyelőre valamilyen oknál fogva, talán azért, mert még nem jöttem rá, de csak youtube linket tudok videóként betenni. >_>

2014. március 5., szerda

Cayenne- vagy chiliolaj

A múlt héten készítettem chili, pontosabban cayenneolajat. Már elég sokat hallottam róla, de nem mertem még kipróbálni. Na de majd most! A fő okom rá, ami megadta a kezdőlökést, az az volt, hogy mivel tél van - remélem, csak azért -, a hajam teljes hossza annyira nem akar nőni. Most inkább dúsulni van kedve. Ami önmagában jó dolog, és a rövidebb hajak viszonylag gyorsan leérnek az aljára, de nem akarok "sátorfejet". Bár mivel ez az olaj a fejbőrt stimulálja, elkerülhetetlen lesz, hogy még több babahajam nőjön. ^^ Viszont ez másoknak nagyon is jó hír, mert megállítja a hajhullást, serkenti a hajhagymákat, s ezáltal a megritkult, kopaszodásnak indult hajat is képes rendbe hozni. :DD

Több elkészítési módot is megnéztem, de mivel annyira eltérőek voltak az arányok, nem mertem elsőre túl sokat készíteni. A cayenneből se tettem túl sokat hozzá. A képen egészen kevésnek tűnik, de csak azért, mert nem látszik, hogy az üvegecske alja elkeskenyedik. Szerintem ezt még majd használt előtt hígítani fogom egy kicsit.

Olyan verziót is olvastam, ahol a chili az egyharmada az olajnak. o___O Na azt biztos nem merném bevállalni. Ráadásul sokan rögtön kapásból bekenik vele a fejbőrüket, még csak nem is szűrik le. Én inkább biztosra mennék, és egy hónapig hagyom sötét helyen állni. Bár ez a hosszabb mód, de úgy hiszem, így sokkal több hatóanyag oldódik ki a cayenneből, mintha csak kapásból a fejemre tenném. Amellett talán nem égeti majd úgy a bőrömet.

Kevertem bele mandulát, kókuszt, ricinust és most olívaolajat is - bár nagyon nem szeretem az illatát, szerencsére a többi elnyomja.
Naponta legalább egyszer fel kell rázni! Minimum két hét, de inkább egy hónapig állni hagyni. De olvastam olyat is, aki 2-3 hónapig érlelte. Mindig sötét helyen kell tárolni! Ugyanúgy, mint a paprikánál, a nap nem csak a színét, de az "erejét" is kiszívja.
A használatról is megoszlanak a vélemények, nem tudom, én heti egy alkalomnál nem akarom többször. Maximum fél óráig fennhagyni, de ez gondolom, egyéni érzékenységtől is függ. Ezért fontos, hogy egy kis területen bőrpróbát végezzünk! Aztán majd írok róla, ha végre elkezdem használni, még hátra van addig 3 hét. ^^
Mást nem is mondanék erről, még kezdő vagyok benne. :3

Amíg szórakoztam a fényképezéssel, megláttam a körmöm, megtetszett, hát leképeltem azt is. :3
Halvány rózsaszín és ezüstös csillámmal. (nem igazán ezüst, néha egészen óarany fénye van)


2014. február 19., szerda

Zacskózás - Baggy method

Baggy method vagyis zacskózás a száraz haj ellen!
Olcsó, mint korábban mondtam, mert úgyis nagyon hatásos, ha csak simán benedvesítjük a hajunkat. Persze ezt még lehet fokozni több módon is. Van aki, benedvesíti és úgy olajozza be, vagy mély kondicionálóval, pakolással keni be - ezek nem egyeznek meg a sima balzsammal, amit hajmosás után kiöblítünk a hajunkból! - A lényege ugyanaz. Mikor zacskót húzunk a hajunkra, az nem engedi elszökni a nedvességet, ráadásul hő termelődik, mint az üvegházban. Hő és nedvesség = pára. Ezt a párát szívja be a haj. A termelődő meleg miatt a hajszálak felszínét borító réteg, az apró pikkelyek (kutikula) felnyílnak, és így még több nedvességet, tápanyagot tud felvenni.
Ez olyan, mint a dunsztolás, dunsztkötés - anyukám rögtön ezt vágta rá, mikor meséltem neki erről.

Elsőre talán tényleg furának és hihetetlen tűnhet, de tényleg működik! Nem csak nekem volt hatásos, a környezetemben is próbálták, s az internet tele van sikertörténetekkel.
Van vele egy kis macera, a zacskó csörgése, a sapka a fejünkön egy idő után nagyon meleg, de megéri!
A hajam az olajozástól mindig nagyon selymes és puha volt, de ahogy ezt kipróbáltam, szavakat se találtam utána. O___O Rávettem az egyik unokahúgomat, mert panaszkodott hogy száraznak érzi a haját. Megcsináltam neki egy vasárnap, bár neki az egész fejére ráhúztam a zacskót, s másnap mikor mentem megnézni, már távolról láttam a különbséget. Sokkal fényesebb volt neki és tapintása pedig nagyon puha és selymes.

Tehát lépésről lépésre - nehéz lesz :D
- benedvesítjük a haj hosszát, de éppen csak, ne csöpögjön!
- mély kondicionáló, pakolás, olaj - ezek sem feltétlenül kellenek
- szorosan befonni - ez azért kell, hogy az egymáshoz érő szálak átnedvesítsék egymást. aki olajozza a haját, az már tudja ezt.
- kontyba feltekerni, bár nem muszáj, csak könnyebb úgy
- ráhúzni egy zacskót, elkötni
- és feltenni a sapkát
- van aki, kendővel köti be előbb, aztán a sapka, de akár több sapka is mehet, hogy még több hőt termeljen
- fent hagyjuk legalább 1 órát, de inkább 6-8-at.
- hajmosás

Ennyi, nem ördöngösség. A haj állapotától függően havonta, hetente ajánlott csinálni. Nem szabad túlzásba vinni se, mert a túl sok nedvességtől elveszti a tartását a haj és akár fénytelenné is válhat. A mérték itt is fontos.
Viszont ezzel megelőzhetjük, hogy kiszáradjon a haj és töredezésnek induljon a vége. Vagyis egy újabb módszer, hogy hosszabb legyen/maradjon a haj! \(^o^)/

A zacskózás keverhető a GHE-vel, ami hasonló elven működik. Legközelebb erről is.
Ilyen lett a hajam, miután kiengedtem, nedves a párától, főleg a fejem tetején.


2014. február 16., vasárnap

Keresés és levágás - S&D

Egyre szebb az idő, lassan megszabadulhatunk a sapkáktól is - meg kell hogy mondjam, nagyon nem szeretek sapkát hordani, de fázós vagyok és legalább védi a hajam is. Remélhetőleg tartósan. Már alig várom. Szeretem a kötött pulcsikat, kardigánokat, de ezek se tesznek túl jót a hajnak. Ilyenkor, hideg időben éppen ezért ritkán szoktam leengedni a hajam. A nyár meg túl meleg hozzá, ősszel a párától meg mindenfelé göndörödnek a babahajak. Marad a tavasz. \(^o^)/
Tél végén érdemes elmenni fodrászhoz, hiszen sok mindennek volt kitéve a hideg miatt a haj. Egy kis frissítés nem árt. Persze, ha nem indokolt felesleges.

Egy olyan módszerről írnék, amit évek óta csinálok, sokaknak nem lesz újdonság. S&D vagyis Search & Destroy. Magyarra fordítva keresd és pusztítsd, vagy még magyarosabban vágd le.
Akinek hosszú haja van, óhatatlanul előfordulhat néhány törött, elvékonyodott hajszála. Viszont pár szál haj miatt értelmetlen fodrászhoz menni, s csak azért vágatni az egészből. Főleg, ha éppen növesztjük. Magunknak is levághatjuk. Viszont nagyon fontos, hogy igazán éles ollót használjunk. Legjobb lenne egy jó minőségű fodrász olló. Mert talán többet ártunk, mint segítünk, ha életlenebb ollóval esünk neki.
Havonta érdemes ellenőrizni a hajat. De ezt a módszert tényleg csak akkor, ha kevés töredezett hajszálunk van! 
 A kép ellenére középbarna hajam van, inkább sötétbe hajló, de napfényben enyhén vörös a fénye.
Természetes fény mellett a legkönnyebb megtalálni ezeket a megbúvó szálakat. Én azt tapasztaltam, akkor a legjobb, ha oldalról ér a fény, erős, de nem túl erős. De még ennél is sokszor jobb, amikor az egész eget felhő borítja, de nem szürke, hanem olyan sárgás és mégis világos fény van. Na akkor aztán nincs menekvés a törött hajszálaknak!
Akinek világos haja van, jobb ha sötét ruhát visel. Egyébként ezt is ki kell tapasztalni.
Ha nem férek hozzá a kiválasztott hajszálhoz, vagy egy egész tincset akarok ellenőrizni, megnyirbálni, akkor feltekerem az egyik ujjamra és folyamatosan húzom le. Így a rövidebb szálak végei kibújnak és máris lehet vágni őket. A hajszál állapotától függően 0,5-1 centit szoktam levágni.

Ez egy egyszerű módja, hogy a hajunkat egészségesebbé tegyük. Így megtarthatjuk a hosszát, de a töredezett szálaktól megszabadulunk. Viszont, ha még csak száraz a hajvég, azon könnyen és nagyon olcsón is lehet segíteni. Legközelebb erről írok majd.
Tehát erősen tudom ajánlani azoknak, akik hosszú hajat szeretnének, hogy legalább havonta ellenőrizzék a hajukat és menjenek a roncsolt végek!

2014. január 23., csütörtök

Hosszú haj reneszánsza...

Terveim között szerepel, feltéve, ha lesz elég időm, néhány hajnövesztős tippről írni, első sorban azokról, amiket már én is kipróbáltam. De hangsúlyoznom kell, a hosszú haj, vagyis inkább akármilyen haj csakis egészségesen szép
Mostanában nagyon nagy divat lett és mindenki minél előbb hosszú hajat szeretne,  és sajnos nagyon sokan nem foglalkoznak a hajuk állagával. Semmi értelmét nem látom az ilyennek. Hiába ér valaki haja a derekáig vagy éppen tovább, ha úgy néz ki, mintha meg lenne égetve, vagy már messziről látszik, hogy nem csak fénytelen, de a haj hossza végig seprűs.
Meg lehet szólni engem ezért, hogy az ilyeneket kritizálom, de nem bántásból teszem. Nekem mindig hosszú hajam volt, amire mindig nagyon kényes és igényes voltam. Tehát talán mondhatom, hogy joggal tehetem, arról nem beszélve, hogy el is szomorít. Nem vagyok kifejezetten fodrász párti, de ha szükséges, akkor kötelező lenne elmenni, és megszabadulni a roncsolódott résztől.

 
  Mert ilyenkor IGENIS a töredezés egyre feljebb halad! Annyira száraz a hajvég, hogy menthetetlen és csak rosszabb lesz. Ilyenkor tényleg nincs mese, irány a fodrász!
Mikroszkopikus nagyításban
Természetesen, aki (nagy) gondot fordít a hidratálásra, gyakran olajozza, pakolást használ, annak ritkábban van fodrászra szüksége. Az ilyen haj egészségesebb és rugalmasabb a felszívott nedvességtől, nem fenyegeti annyira a veszély, hogy felfut a törés a haj hosszán.
Nálunk is nagy divattá vált, kezd válni az olajozás, és ezt én nagyon pártolom és csak ajánlani tudom. Természetesen tudom, hogy nem mindenki engedheti meg magának, de jó minőségű hajbalzsamot viszonylag olcsón is lehet venni. És nagyon sok házi praktika létezik a haj táplálására. Ez csakis tőlünk függ, meg attól, hogy valójában mennyit is számít nekünk a hajunk. Képesek vagyunk-e egy kicsivel több időt ráfordítani, vagy inkább hagyjuk, hogy élettelenné váljon és eltöredezzen?

 A következőkben majd írok az olajozásról - nem csak, ahogy én szoktam -, és egyéb technikákról, mint például a GHE, baggy, S&D, különböző gyógynövényes leöblítésekről, pakolásokról, amik különböző módon érik el a hajnövekedés serkentését, megakadályozzák a hajhullást, a haj elvékonyodását, stb. A lógatásról I , és II.

Azoknak, akik egészséges, szép, hosszú hajat szeretnének, azt tanácsolnám, hogy vezessenek naplót bizonyos időközönként a hajukról. Jegyezzék fel, mit használtak, milyen hatása volt, milyen változást érzékelnek a hajuknál. Így könnyen meglátszik, mi volt hatékony és mi kevésbé. És semmiképpen se akarják sürgetni, nem szabad elkeseredni. Mint mindenhez, időre és kitartásra van szükség. Ja és a babahajakat el kell viselni, ha nem is szeretni, mert az a jó, ha mindig sok van belőlük!
Az enyém így néz ki, bár nem mondom, hogy mindig pontosan vezetem. ^^  Szeretem színekkel jelölni, és akkor már ránézésre is tudom, mit csináltam vele.