2013. május 28., kedd

Dragon Cave - 7th Day


Ma van a Dragon Cave-en a 7 nap utolsó napja! Szerintem tiszta jó ötlet volt így ünnepelni a 7. születésnapot. ヾ(*´∇`)ノ Kivételesen nem kaptam frászt, nem lettem idegbeteg, mire végre sikerült szereznem minden új fajtából egy-egy párt - bár még ne szóljam el, a 7. napos hiányzik.

Valahogy mindig jó időben mentem fel, nem voltak sokan, sokszor már első alkalommal megkaparintottam egy-két új tojást. Na persze olyan is volt, hogy több órán keresztül szenvedtem - minden óra egészkor dob ki pár percen keresztül -, mire sikerrel jártam.

Egyelőre még ki kell kelnie az 5. napos tojásoknak, legalább kettőnek, de úgy fest, szerencsém lesz. Szépen megterveztem, minden nap két tojás, de az 5. napos keresztül húzta a számításaimat. xD Jellemző. Egy sárkánynak három verziója... természetesen a hím és a nőstény is máshogy néz ki... de szerencsére nem lesz ritka, bár túl gyakori se. A lényeg, hogy mindből szereztem egyet. o(*゚▽゚*)o


Természetesen ezek a tojások is elérhetőek lesznek, mint általában később is, csak ilyenkor egyszerre sok kerül a barlangba, nekem pedig nincs annyi időm, hogy állandóan azt lessem, mikor bukkan elő olyan, amilyet szeretnék. (^o^)v






1. Black Capped Teimarr  2. Gilded Bloodscale Dragon  3. Black Tea Dragon  4. Hellhorse Dragon  5. Seragamma Wyvern 6. Blacktip Dragon  7. Copper Dragon

2013. május 22., szerda

Szagos bükköny

 Ma van a hétből az első nap a Dragon Cave-en. Persze mint mindig, most is közbe jött valami. Nincs net. Már miért is lenne, ha kellene? Már szinte felesleges is beszólni a T-home-nak, mivel az egészet ránk hárítják, biztos nálunk van a gond. Minden bizonnyal igazuk van. Csak éppen az nem tűnik fel neki, hogy az egész utcában gondok vannak a nettel. Érdekes, nem? *
Na de félre téve (az általános T-home szidást), a tegnapi kertészkedésem egy részéről akartam írni.
Nem is tudom, anyu melyik virágos könyvében olvastam a szagos bükkönyről, de nagyon megtetszett. Később láttam a Kertész Kertjében is, és már akkor mondtam, hogy mi lenne, ha vennénk?
Aztán ahogy a múlt héten éppen virágföldért mentem az egyik boltba, megláttam egy csomagot. Csak úgy hívogatott az az utolsó ottfelejtett darab. Gyorsan megvettem.
Törpe szagos bükköny (Lathyrus Odoratus). Örömmel meséltem anyunak, mit sikerült szereznem, balkonba is ültethető.
Igen ám, de a törpe fajtáról szinte semmi leírást se találtam se neten, se könyvben. Bár lehet, rosszul kerestem. De nem adtam fel, mire jó, hogy gyerekkorom óta tanulok angolt? Hát rákerestem angolul. Sweet Pea-nek, vagyis édes borsónak nevezik.

Szagos bükköny (törpe) gondozása:
20-25 cm magasra nő meg, és kb 25 cm a kiterjedése.
Szobában már januártól vethető, viszont kint csak április/májustól.
Az átültetés nem tesz jót neki, így az a legjobb, ha végleges helyére vetjük.
6x5 cm távolságra vessük, vagyis egy 25 cm-s ládába 5 szem mehet.
Fény- és vízigényes, de a túl napos helyet sem szereti. Ha szárazabb az idő, érdemes naponta kétszer locsolni.
Júliustól egészen októberig is virágozhat.
Termése mérgező!
Kíváncsian várom, hogy kikeljen végre. Majd vetek az albérletben is egy-egy kisebb cserépbe. Biztos nagyon szép lesz, és remélhetőleg finom illatú is.

Lujzi és Micu
A kis fenevad, Lassie
* Egyébként azt bírom nem csak a T-home-osokban, hogy az ügyfélszolgálatosok tiszta hülyének nézik az embert. S amitől a legjobban falat kaparok, mikor hozzáteszik, hogy "Az ön állítása szerint nincs"... igen ám, csak a tv kiírja, ha nincs jel.

2013. május 19., vasárnap

7 Dragons in 7 Days!

Mivel idén van a Dragon Cave a 7. évfordulója, ezért a tulaj egy kis ajándékkal kedveskedik a játékosoknak. Pontosabban egy héten keresztül minden nap új sárkány fajta jelenik meg a barlangban! ヽ(*≧ω≦)ノ
Már lassan én is 6 éve játszom vele. O___O Azért valahol félelmetes belegondolni. xD Valahogy 2007 őszén találtam rá, és azóta is kisebb megszakításokkal (lelkesen) használom az oldalt.

Pont az a szerencsém, hogy éppen ma értem el a bűvös 500 sárkányt, s megkaptam az aranytrófeát. Vagyis így most már egyszerre 7 tojásom lehet! - igen, van limit... Már alig várom a jövő hét szerdát, nagyon, nagyon kíváncsi vagyok az új sárkányokra! ヾ(*´∇`)ノ Remélem, mindből sikerül szereznem.
S ha sikerül, akkor még talán az első néhányból egy-egy pár is összejön. Addigra pont letelik a két hét és jó pár Vörös sárkányommal inkubálhatom a tojásokat, vagyis korábban fognak kikelni.  o(*゚▽゚*)o


2013. május 17., péntek

Feszesebb combokért

A hét egyik napja se kedvezett valamilyen oknál fogva a futásnak, de legalább tornáztam szinte minden nap. Persze azért nem vittem túlzásba...
Viszont elkezdtem egy 30 napos kihívást! Már a 10. napnál tartok és eddig egészen jól ment. Az első egy-két napban volt csak enyhébb izomlázam, mostanra viszont már úgy megszoktam, hogy meg se érzem szinte. Bár az igazat megvallva, a szünnapokon azért rendesen érzem az izmaim. Persze azért annyira nem könnyű, a végére már nehezebben veszem a levegőt.
De az eredményért tényleg megéri. Sokkal feszesebb, keményebb már most a combom. Látszik, hogy sokkal izmosabb, mint korábban. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a 30. nap végére. ^^
Az egyetlen hátránya nekem, hogy sokszor azért kezdek hozzá nehezebben, mert nincs türelmem annyit guggolni (mi lesz majd még a 250-nél?? :D). Ha elkezdem, akkor már nincs gond, rendesen csinálom. De rávenni magam... ^^

Popsi- és combfeszesítés

2013. május 9., csütörtök

Óbudai lakosok figyelmébe!

Szeretném felhívnia figyelmét, s egyben megkérni a tisztelt óbudai kutyatulajokat a bolhátlanítás fontosságára,  legyenek szívesek rendszeresen bolhátlanítani kedvenceiket!!

Már nagyon elegem van abból, hogy mikor feljövök faluról, érdekes módon mindig itt szedek össze bolhát. Na hogy is van ez? A vidékiek adnak magukra és képesek bolhairtót venni, míg az (arra nagyon pökhendi) fővárosban lakók pedig nem?

Három éve laktam először Óbudán egy évet. Az alatt az egy év alatt legalább háromszor mászott belém bolha a tavaszi időszakban. Akkor még fiatalabb voltam, nem csináltam akkora ügyet belőle. Aztán átköltöztünk Ferencvárosba, de érdekes módon bolha színét se láttam - ott más faj tenyészett.
Aztán vissza Budára, de Újbudára. Sok kutyát sétáltató emberrel találkoztam, de a bolhák valamilyen csoda folytán elkerültek.

Most tavasztól újra Óbudán lakom, és ha összesen négy hetet voltam itt, de az alatt az idő alatt már háromszor támadtak meg!
Ráadásul ezek nem olyan kicsik, mint a vidéken honosak, életemben nem láttam még olyan nagyot, mint ezeket. Rusnyák és hatalmasak, majd fél centiset fogtam két hete. Pedig összvissz annyi volt, hogy átvágtam a parkon (félve) gyorsan.
Nem igaz, egyszerűen nem hiszem el, hogy akinek állata van, nem képes tisztán tartani! Főleg a fővárosban. Egy nagyobb méretű községben lakom, van három macskám, egy kutyám, és tartunk haszonállatokat is. Minden fajta vérszívó imádja a véremet, sajnos ezt tapasztalatból tudom, de otthon soha nem szoktak megtámadni a bolhák. Na miért is?? Mert rendszeresen kapnak bolhacseppet!

Tényleg tisztelettel kérném ezen lakosokat, hogy figyeljenek erre! (Természetesen, akinek nem inge, ne vegye magára!) Mert azt nehezen hiszem, hogy őket nem csípnék össze a saját állataik élősködői.
Pedig ugyebár Óbuda milyen felkapott, milyen közkedvelt lakóhelynek számít - legalábbis minden ingatlan- és albérletkereső oldalon így írják... jah, a bolháknak biztos.

2013. május 2., csütörtök

Mozogni jó :DD

Mivel itt a jó idő, egyre inkább nő a mozgásigényem. Alapból is szeretek mozogni, csak néha nehezen veszem rá magam. Fogynom nem kellene, viszont erősíteni, feszesíteni akarom magam a nyár előtt, de túl sok izmot se szeretnék építeni. Voltam én már full izom, a combjaim betonkemények, a karom is szépen domborodott, de olyan már nem akarok lenni, legalábbis most nem (igazi workout freak voltam ^^). A fele bőven elég lesz. ^^v
Ki is néztem egy pár videót, amit ki szeretnék próbálni. Persze először csak könnyebbeket, aztán majd fokozom a szintet.
Ahogy ismerem magam, eleinte nagy lesz a lelkesedésem, de ha egyszer is abbahagyom, akkor vége mindennek. Viszont, ha kibírom az első két hetet, akkor már annyira megszokom, hogy hiányozna, ha nem csinálnék valamit.

Rikoval már korábban elkezdtünk futni, fel a Remete-hegyre. Az első alkalom enyhén fárasztó volt a lépcsők miatt. Szerintem az út felét végig röhögtük. Riko mindig röhög rajtam, mikor a lépcsőn "futunk le", egyszer nem csodálnám, ha amiatt vágódna el. xD Na én meg azért, mert inkább már szökellek, mint futok. xD
A múlt héten szinte minden nap, amíg Budán voltam, tollasoztunk. Rendesen éreztem is a karomban utána. Persze Riko ennél is jót szórakozik rajtam, mert mint a nikkelbolha pattogok a labda után mindig - na meg nem hagyom komment nélkül. ^^ Az a szerencse, hogy van a park végében egy teniszpálya, oda szoktunk menni. Vagyis csak mellé ált, mert az nincs kivilágítva sajnos. Mivel a legtöbbször már sötétedés körül mentünk le.
Utána irány a szabadtéri kondigépekhez. Nem is tudom, vagy hét van, de minket nem igazán terhel meg, főleg Rikot, amilyen izmos. Nincsenek súlyok, hanem a testsúly emelésen alapulnak. Nekem azért van két kedvencem, mindkettő a derékra és a hasra irányul.

Emellett néhány nap csak úgy magamtól edzettem egy kicsit. De mindig elfelejtem a gyakorlatokat, ezért is kerestem videókat. Konkrétan hasra, combra és popsira. Ezek mind kb 10 percesek, kombinálhatom is őket, vagy akár egy nap csak egy-egy területre koncentrálhatok.
Szeretek tornázni, de nem nekem valóak a hosszú gyakorlatsorok. Amúgy is futok mellette, és tollasozunk is. Nem fogyni akarok, feszesíteni. Nem viszem túlzásba. S mivel van két nyitott csigolyám - éljen! :DD -, ezért akármilyen gyakorlat nem is jó nekem, pl.: felülések nem is mennek, mert annyira fáj, az alap láb emelgetés se kellemes.

Egyszerűen felmentem youtube-ra és ott találtam rengeteg jónak tűnő videót, lehet válogatni. Ma ezeket próbáltam ki belsőcombra és hasra, egészen könnyűek voltak. Aztán majd meglátom, hogy mennyire váltak be:
- Denise Austin - 5 Minute Inner-Thigh Workout
- Denise Austin - Abs & Back Workout Level 1
- Denise Austin - Abs & Back Workout Level 2
- Brazil Butt Lift - Tummy Tuck

Holnapra combot és popsit tervezek:
- Denise Austin - Legs & Buns Workout Level 2
- Denise Austin - Legs & Buns Workout Level 3
- Denise Austin - Kickboxing Cardio Fat Blast Workout

Az igazi cél az, hogy újra elég fitt legyek és meg legyen az állóképességem a Turbo Jam Fat Blaster-hez, amit régen, kb 3 éve csináltam. Akkor nagyon szerettem és tényleg élveztem. Most már nem tudnám megcsinálni, kb az első 10 percben kidőlnék. xD >__> Ezért is akarok erősíteni, mert bár azt is elkezdhetném most, de akkor nem élvezném és negatív érzés kötődne hozzá.

Addig is még Jillian Michaels - 6 Week Six-Pack Abs Workout- Level 1 van tervben. De azért ijesztő még elsőre, hogy ez az első szint. ^^;; Milyen lehet a többi szint... Mellesleg annyira ismerős valahonnan ez a nő, de nem tudom hova tenni, honnan. o__O S szintén tőle a Ripped in 30, ami még izgatja a fantáziámat.

Egészen sok tetszett meg, nyilván nem fogom mindet mindennap csinálni, mert nincs rá szükségem. És fő a változatosság, nem unok rá legalább egy-egyre. :DD