Örökre együtt...

 Egy igazán szép és megható kép. Viszont ha belegondolunk, kifejezetten tragikus. Hiszen a picinek esélye sem volt az életre, meghalt az anyával együtt.
Láttam az oldalon, ahol megosztották a képet, egyesek szerint jobb volt a kicsinek, hogy meg se született. Ezt senkinek senkinek sincs joga eldönteni, senki nem dönthet élet és halál fölött. Legalábbis nem dönthetne. Az pedig tény, hogy egyszer mindenki meghal, ilyen az élet körforgása, de nem hiszem, hogy akkor is így beszélnének az ilyenek, ha egy közeli rokonukat veszítenék el terhesen. Vagy éppen ők veszítenék el a babájukat. Akkor semmi vigasztaló nem lenne ebben a mondásban. Nem bírom az ilyenfajta közönyösséget. A kicsinek még esélye se volt élni, lehet utána már inkább meg se született volna. De akkor se kapott választást.

A másik pedig az, amikor jönnek azzal, hogy photoshop vagy csak belerakták. De könyörgöm, hogy tették be a babát? Felvágták a nőt és belehelyezték a picit? Vagy a csontvázát tették a csontvázba? Mert aki erre gondol... inkább nem mondok semmit.
Szerintem bele se gondol, hogy a csontok darabjaira hullanának, hiszen nincs mi összefogja őket. Soha az életben nem tudná így beletenni senki sem.
A babán is látszik, hogy még nem született meg, s az anya csontjain is (bordáin, medencéjén).

Ha alaposan megnézzük, akkor igazán szép, jó megtartású csontváz mindkettő. A sír és a csontok szépen megtisztítottak, s ez viszont már érdekessé teszi. Mivel a csontok gyanúsan "egyben" vannak (bár összekövülhet). Úgy értem, a kulcscsont is a helyén, nem a föld tartja, az ujjpercek is a helyükön. Ami az anyánál annyira nem furcsa, hiszen a bordák akár tarthatnák is, viszont a babánál semmi sem fogja a csontokat.

De mindezektől eltekintve szerintem igazi a kép. Talán egy kiállításon készülhetett. Mert mint említettem, túl tiszták a csontok, nincs köztük föld. Egy ásatáson nem így néz ki egy frissen kiásott sír. ^^ S a papír mellettük gyanúsan múzeumi leírásnak tűnik.
 
Nem lehetett egyszerű annak, aki kibontotta a sírt. A csontok miatt sem, de inkább lelki okokra gondoltam. Egy gyerek sírt bontani se mindig könnyű, bár egy idő után csak hozzá szokok valamennyire az ember.
Nekem az első sírom egy olyan max 2 éves kisgyerek volt. Aztán a következő szintén gyerek volt, éppen nőttek a végleges fogai a kislánynak. Olyan 12-13 éves lehetett, mert elég magas volt már.
Volt időm elgondolkozni rajtuk, amíg pepecseltem a sírral. Fiatalok voltak, élhettek volna még.

Szerintem szép emléket állítottak nekik ezzel. Szép, de szomorú emléket. Elgondolkoztató mindenesetre.

Havazás...

Nem akarom elhinni, hogy visszajött a tél. Még hozzá nem is akárhogyan. Ahogy hírlik, még -13 fok is lehet a hétvégére. Pedig már úgy reménykedtem, és úgy örültem a langyosodó időnek, és az egyre több napsütésnek.
Éppen Kaorival beszélgettem, nem sokkal azután, hogy Riko elment a szüleivel - csak innen tudom, hogy kb. 1 óra után volt -, mikor elkezdett esni a hó. Először nem is vettem komolyan, hiába hallottam az előrejelzést. De mikor már folyamatosan két órája esett, fújta, kavarta a szél, már kezdtem aggódni. Eleinte ahogy leesett, rögtön el is olvadt. Aztán lehűlhetett egy kicsit a levegő, mert megmaradt a tetők tetején, majd hamarosan megült a fenyőfák ágain.

Fél 6 körül hívtam aput, és ő is azt mondta, éppen hogy csak elkezdett esni otthon. Olyan 80 km-re lakunk Budapesttől. Úgy tűnik később érte el a hazaikat. S Riko is azzal jött haza nem sokkal később, hogy lent a városban alig esett, és szinte meg se maradt a hó. Mérgelődve mesélte, ahogy jött fel a hegyre, mindig alulról esett a hó, egyenesen be a kapucnija alá. (xD ismerős...)
Estére pedig olyan szélvihar kerekedett! El se tudtam képzelni, mi az a morgó, zörgő hang, amit hallok. Csak a konyha ablakon kinézve láttam, mennyire kavarja a szél a havat, szinte porlott az egész. O___O Először azt hittem, köd van kint. Pedig csak annyira szállt a porhó.

Azóta is lankadatlanul esik, egy percre se állt el. Már nagyon elegem van a hidegből, a télből. Menjen ahova akar. De minél előbb. Szuper lesz fagyban, hóban költözni a hétvégén...
 De legalább szép képeket készítettem.
 

Mellesleg már nagyon elegem van ebből a lakásból, hiába van szép helyen. Nagyon csöndes, de tényleg... nappal. Viszont este, vagyis inkább mindig éjfél körül az alattunk lakó el nem kezdi ordíttatni a tévéjét. 35 év körüli egyedülálló nő (állítólag, mert a hangok nem ezt tanúsítják). Mániásan fél 12-től hajnali 2-ig. Bár mostanában az új szokása, hogy fél 2-től 3-ig. Persze hogy ne tudjak aludni tőle. Tegnap is olyan hangosan "hallgatta" éjfél után, hogy szó szerint zengett tőle a lakás. Még füldugó mellett is hallottam. S csak az az egy szerencséje volt, hogy nem mentem le hisztit csapni, hogy anyu jól belém nevelte, legyek tekintettel másokra. Amilyen ideges voltam, biztos felvertem volna az egész házat. Bár szerintem jó néhánya örültek volna, hogy végre valaki kiosztja azt a satrafát. Már nagyon izzott a tenyerem így fél év után...
Kaori meg van róla győződve, hogy "haza hordja" a munkáját. Most már én is igazat adok neki, mert el se tudom képzelni, mi a jó eget nézhet olyan későn, olyan hangosan a tévében...